Ismerj meg egy igazán nagyszerű szépségápolási márkát!

2024. July 10.

A mai cikkünkben egy olyan szépségápolási márkával fogunk részletesebben is megismerkedni, amelyet a pozitív testkép ihletett meg, és főként ezért is ünnepel meg mindent, ami egyedülálló és örömteli. 

Ez nem más, mint a DOUGLAS-nál elérhető Sol de Janeiro, amelynek a készítményei egyet jelentenek a brazil szépségeszménnyel: szeretni a testünket, bármilyen is legyen, és büszkén megmutatni annak az erősségeit.

Vágjunk is bele!

A Sol de Janeiro filozófiáját 2015-ban Heela Yang és Marc Capra alkotta meg, akik több évig Brazíliában éltek, és el voltak ragadtatva a szépségnek az ottani értelmezésétől. A legelső termékük, a Bum Bum krém pedig abszolút megtestesítette mindezt. Bár ez a puhító, feszesítő, illatos kozmetikum a teljes testen használható, ám egyértelműen a brazilok által imádott és már-már istenített testrész, a popsi ihlette meg. 

De nem mehetünk el szó nélkül az ikonikus Brazilian Bum Bum Body Butter krém és a Sol de Janeiro parfüm kollekció mellett sem, amelyek minden érzékszervet megszólítanak. Külön kiemelnénk a Sol de Janeiro Cheirosa 71 parfümöt, amely valami érzékit, zsigerit és örömtelit jelent. A brazilok úgy jellemeznék, hogy „cheirosa”, azaz „csodás illatú”.

Ami pedig a Coco Cabana Cream Sol de Janeiro testápolót illeti, szintén nem szabad kihagyni, mivel még a legszárazabb bőrt is képes gazdagon hidratálni.

A márka test- és hajpermetei is említést érdemelnek

A Sol de Janeiro test- és hajpermet palettája is mindenképpen szót érdemel. Hogy miért? Ezek az elbűvölő illatkeverékek finoman fedik a bőrt, és elég könnyűek ahhoz, hogy az év bármely szakában használhasd őket. 

Főként olyan jegyeket vonultatnak fel, mint a kókusz, a pisztácia vagy a vanília, így ha magadra fújod őket, akkor megelevenednek előtted a trópusok. Gondolatban pillanatok alatt a riói tengerparton találod magad. 

A mi egyik személyes kedvencünk a Brazilian Crush Cheirosa ’68, amely friss és ragyogó virágos illatban fürdeti a bőrt, a hajat, sőt, még az ágyneműt és más textíliákat is. Tökéletesen keveredik benne a rózsaszín sárkánygyümölcs, a licsi, a brazil jázmin és a hibiszkusz esszenciája a tengeri jegyekkel. Az i-re viszont a pontot a napsütötte pézsma a tiszta vaníliával egyesülve teszi fel. Egy igazi élénk és csábító kompozíciót alkot.

Mesterséges összetevők nélküli kozmetikai termékek

A fentebb leírtakból megtudhattuk tehát, hogy a Sol de Janeiro termékeinek érdekes csomagolásában a meleg napsugarak lehengerlő illatokkal és luxus textúrákkal kerülnek kombinálásra.

Arról viszont még nem esett szó, hogy mindez olyan mesterséges összetevők nélkül történik meg, mint a szulfátok, ftalátok, a propilénglikol, vazelin és az ásványi olajok. Az pedig már csak hab a tortán, hogy állatokon sem tesztelik őket.

Bízunk abban, hogy a cikkünk hatására majd te is kipróbálod a Sol de Janeiro termékek valamelyikét.

Ajánló

A tökéletes kerti szék nyomában

A tökéletes kerti szék nyomában

Mindannyian olyan teraszra vágyunk, amely helyet ad az általunk preferált tevékenységeknek, étkezésnek, pihenésnek, továbbá maximálisan kényelmes...

read more